Více o knize
Felgyorsult életünkben számtalan egyéni és társadalmi konfliktus közepette keressük a lehetőségeket, módokat arra hogyan leljük meg lelki nyugalmunkat, tartsuk fenn egyensúlyunkat, biztosítsuk egészségünket és az önmegvalósítás egyik nagyszerű útját mutatja meg a transzcendentális meditáció (TM), mely könnyen elsajátítható, igen hatásos a mantra-jóga körébe tartozó mentális gyakorlat. Ha ezt rendszeresen végezzük, mind közelebb kerülünk saját igazi önvalónk (a jógában ezt számádhinak hívják) a tiszta öntudat megtapasztalásához, mely minden energiánk, boldogságunk és egészségünk forrása. Dr. Debreceni László gyakorló orvos, és tudományos kutató, az orvostudományok kandidátusa, már ifjúkorában megismerkedett a jógával, később pedig közvetlenül indiai tanítóktól sajátította el a transzcendentális meditáció művészetét. Könyvében a legmodernebb mélypszichológiai és idegélettani alapokra támaszkodva tárja elénk személyes tapasztalatait és ismereteit, méghozzá könnyen érthető, egyszerű stílusban. Meggyőzően írja le a TM egészségre gyakorolt és lélektani hatásait, kitér olyan kérdésekre is, mint a jóga és a vallás összefüggései. A holisztikus orvostudomány elkötelezettjeként hatékony segítséget nyújt, hogy megismerhessük és alkalmazhassuk a TM-et, mint boldogságunk és egészségünk forrását.
Nákup knihy
A tiszta öntudat, László Debreceni
- Jazyk
- Rok vydání
- 1994
- product-detail.submit-box.info.binding
- (měkká)
Doručení
Platební metody
Tady nám chybí tvá recenze.
- Titul
- A tiszta öntudat
- Jazyk
- maďarsky
- Autoři
- László Debreceni
- Rok vydání
- 1994
- Vazba
- měkká
- ISBN10
- 9638290870
- ISBN13
- 9789638290878
- Série
- Hodnocení
- 4 z 5
- Anotace
- Felgyorsult életünkben számtalan egyéni és társadalmi konfliktus közepette keressük a lehetőségeket, módokat arra hogyan leljük meg lelki nyugalmunkat, tartsuk fenn egyensúlyunkat, biztosítsuk egészségünket és az önmegvalósítás egyik nagyszerű útját mutatja meg a transzcendentális meditáció (TM), mely könnyen elsajátítható, igen hatásos a mantra-jóga körébe tartozó mentális gyakorlat. Ha ezt rendszeresen végezzük, mind közelebb kerülünk saját igazi önvalónk (a jógában ezt számádhinak hívják) a tiszta öntudat megtapasztalásához, mely minden energiánk, boldogságunk és egészségünk forrása. Dr. Debreceni László gyakorló orvos, és tudományos kutató, az orvostudományok kandidátusa, már ifjúkorában megismerkedett a jógával, később pedig közvetlenül indiai tanítóktól sajátította el a transzcendentális meditáció művészetét. Könyvében a legmodernebb mélypszichológiai és idegélettani alapokra támaszkodva tárja elénk személyes tapasztalatait és ismereteit, méghozzá könnyen érthető, egyszerű stílusban. Meggyőzően írja le a TM egészségre gyakorolt és lélektani hatásait, kitér olyan kérdésekre is, mint a jóga és a vallás összefüggései. A holisztikus orvostudomány elkötelezettjeként hatékony segítséget nyújt, hogy megismerhessük és alkalmazhassuk a TM-et, mint boldogságunk és egészségünk forrását.


