Parametry
Více o knize
"A tűzrakások sorához érve lassítok. Szemem előtt, mint viszapergetett filmen, megismétlődik a már ismert jelenet: groteszk női körvonalak, akárha egy rossz álomból léptek volna elő. Tudom, hogy arrább, egy kicsit távolabb a többitől, ott kell lennie neki is, a fehér blúzos, fekete szoknyás lánynak, aki úgy nézett engem. S valóban, pontosan az utolsó máglyával egy vonalban, fényszóróm egyszerre befogja aprócska alakját, a kis retikül is ott himbálózik a karján. Távol tartja magát a társaságtól, tudván, hogy néhány ponttal többet ér a kolléganőinél. Nem kövér s formátlan, nem öreg, mint amazok. Csak amikor látja, mi a szándékom – miután rákanyarodtam az ösvényre s egy nyárfacsoport mellett leállok –, szánja rá magát, s jön oda hozzám. Együtt indulunk befelé, a földek irányába, szótlanul. Előttem megy, a tanyához vezet. Mozgása közönyös, szoknyája gyűrött, s alig takar valamit a lábából, mely villogón fehérlik a mező és a nádas szürkéjében; a blúza ugyancsak jól látható. Kitűnő célpont. Óvatosan lépkednek mögötte – az aknák miatt –, szinte lélegzet-visszafojtva. Talán nem tudja, hogy a senki földje kellős közepén járunk, s hogy minden egyes ösvénykereszteződésnél nőttön-nő a veszély."
Nákup knihy
A senki földje, Marcello Venturi
- Jazyk
- Rok vydání
- product-detail.submit-box.info.binding
- (měkká),
- Stav knihy
- Dobrá
- Cena
- 59 Kč
Doručení
Platební metody
Nikdo zatím neohodnotil.