Lajos Parti Nagy je maďarský autor, jehož raná tvorba se soustředila na poezii. Postupně rozšířil svou působnost na povídky, romány, rozhlasové hry a dramata, čímž ukázal svou všestrannost. Jeho dramatická díla, jako například "Ibusár", byla oceněna kritikou a s úspěchem uváděna na domácích i mezinárodních scénách. Parti Nagy se vyznačuje osobitým stylem, který rezonuje napříč různými literárními žánry a oslovuje široké publikum.
„Elhallgatott, hosszan csóválta a fejét, nézett be a szobámba a vállamon keresztül. Szép kis szoba, sóhajtotta, príma lakályos. Kis lakáj a nagy Duna mentében, hehe. Azért ő se tisztára vajbunkó ám klasszikusokban! Majd meglátom. És, nézzenek oda, micsoda egy panorámajellegű a kilátás. Szabadság térre és satöbbire. A téma az utcán haver, ugye? Fölpumpáljuk, megírjuk. Mert az embernek mindent szabad, ugye? Egyelőre, főemlőském, mondta, egyelőre, ami nem mindörökké.”
Die Tauben übernehmen die Macht, und du steckst als ihr Held mittendrin! Neue Nachbarn ziehen in das Haus des namenlosen Helden. Es sind Tauben, die sich zunächst nur ein bisschen unangenehm aufzuführen scheinen. Doch bald wird klar: Die Tauben wollen die Herrschaft der Welt übernehmen. Eine politische Satire, die Schaudern macht: Aus der Brutalität des politischen Größenwahns, aus den monströsen Auswüchsen krankhafter Selbstüberschätzung malt Parti Nagy ein aberwitziges Porträt der blöde grinsenden Fratze der Macht.
A vajdasági Palicson élő Tolnai Ottó az egyetemes magyar irodalom egyik legeredetibb alkotója és személyisége. 1998-ban, a jugoszláviai háború alatt Parti Nagy Lajos arra vállalkozott, hogy a költő egész munkásságát felölelő életútinterjút készít vele. Így olyan mély, eleven és őszinte dialógus alakult ki kettejük között, ami felülmúlja a művészinterjúk színvonalát. Tolnai Ottó az élő szó mestere is, akinek történetei, kommentárjai, mulatságos anekdotái és tárgyiasan pontos emlékezete plasztikusan elevenítik föl a személyes és a kisebbségi múlt mélyrétegeit. Közben persze a mesterek, a barátságok és szerelmek történetét, ami keresztül-kasul átjárta az Új Symposion első nemzedékének önszerveződését, irodalmi legitimációját. Az emlékező a kilencvenes évek háborújából tekint vissza, tragikus perspektívából: egy szétesett ország és darabjaira hullott kultúra távlatából.