Knihobot

Terrorizmus Dél-Ázsiában

Více o knize

Jelen kötet, a 2020-ban megjelent Kína és a Távol-Kelet posztmodern ellensége: a terrorizmus című írás szerves folytatásának tekinthető, amely a dél- és délkelet-ázsiai államok terrorhelyzetének bemutatását kívánja teljessé tenni. A két írás együttesen egy olyan tizennégy országra kiterjedő, terrorizmus fókuszú biztonságpolitikai összeállítást kíván az olvasó kezébe adni, amely könnyen felhasználható tanulmányok folytatásához vagy ázsiai utazásra és beruházásra felkészülés során, illetve akár a régiós országok képviselőivel folytatott tárgyalások felkészítő háttéranyagaként. Ugyanakkor meghatározó törekvés volt a kézikönyv jelleg megőrzése, amely egyben biztosítja a komplett összefoglaló formátumot is annak érdekében, hogy a kötet széles körű felhasználhatósága megmaradjon. Nem titkolt cél továbbá, hogy olyan olvasók is kedvüket leljék a könyvben, szakmailag tartalmas, azonban fogyasztható művet vehessenek a kezükbe, akik korábban nem vagy csak érintőlegesen találkoztak a témával. A szerző reménye szerint a kötet közérthető és „jól forgatható" olvasmányként segítheti hozzá az olvasót, hogy a globális gazdaság, illetve a nemzetközi kapcsolatok és annak politikai szempontjából kiemelkedő jelentőségű régiók Magyarországon mind ez idáig kevéssé ismert biztonsági vonatkozásai egy szűkebb szakmai plénumon túl a nagyobb nyilvánosság számára is megismerhetőek legyenek.

Nákup knihy

Terrorizmus Dél-Ázsiában, Kasznár Attila

Jazyk
Rok vydání
2022
product-detail.submit-box.info.binding
(pevná),
Stav knihy
Velmi dobrá
Cena
229 Kč

Doručení

Platební metody

Nikdo zatím neohodnotil.Ohodnotit

Titul
Terrorizmus Dél-Ázsiában
Jazyk
maďarsky
Rok vydání
2022
Vazba
pevná
ISBN10
9635140932
ISBN13
9789635140930
Série
Štítky
Anotace