Krisztián Grecsó Knihy

V nejnovějším románu maďarského spisovatele Krisztiána Grecsóa je mnoho pozoruhodných postřehů, které by stály za zmínku. Nejpřínosnější je zřejmě to, jak se autorovi podařilo vystihnout atmosféru místa, onoho trojúhelníku Tótváros - Feketeváros - Körös-torok. Ten kout něčím připomíná historické Sedmihradsko - taky tady žijí, ale hlavně nějak spolu vycházejí prakticky tři národnosti - Maďaři, Slováci a cikáni. Ne že by to byla nějaká idyla, ale naprosto tu chybí vypjatý nacionalismus, spory se řeší hned, na místě - a hlavně v naprostém souladu s mentalitou toho kterého etnika. Podobně jako v Isten hozott (česky Buď vítán - Kniha ZLÍN 2008), ani tady nechybí prvek mystický - setkání s ďáblem-pokušitelem. Typické je, že ďábel se nezjevuje starému, zkušenému a nad prkotiny povznesenému Lajosi Szalmovi, protože mazaný ďábel ví, že u toho by se svým lákáním nepořídil. Ďábel si vybírá mladého Jocóoa, tam, doufá, bude mít lehčí práci, je ještě moc věcí, po kterých Jocó silně touží.

Buď vítán, Krisztiáne Grecsó, neboť přinášíš pozoruhodnou zpověď a vzpomínky na to, co teprve přijde. Nabízí se otázka, kdo je vlastně nástrojem vytvářejícím Kleinův deník, nástrojem toho "nevědomého psaní". Jedna z protagonistek, nebo sám Krisztián Grecsó? Z Kleinova deníku vyčte každý něco jiného, ale většina vesničanů je přesvědčena, že se vlastněs jedná o "umrlčí knihu" - knihu mrtvých, v níž je každému stanoven přesný čas jeho smrti - ale kým vlastně? A proč? - snad za hříchy spáchané v minulosti, v době současné, či snad za ty, jichž se teprve dopustí v budoucnu? Spousta otázek, pochybností, nejistoty, řada iracionálních epizod, zpod nichž prosvítá vědomí kolektivní viny. Grecsóův nejnovější román je ze všeho nejvíc o vině, zpytování svědomí, promítajícím se do "bezprizorních stínů". Autor do děje rafinovaně vtahuje čtenáře, nechává mu ale i velmi široký prostor ke spekulacím a domýšlení.

A szerző eddig egyetlen tárcagyűjteménye. Írások az Élet és Irodalom, a Nők Lapja és a Népszabadság hasábjairól.Vajon a család jelentheti-e nekünk az otthont az időben, vagy minden alkalommal újra meg kell küzdenünk ezért az otthonosságért? Grecsó Krisztián történetei legszemélyesebb emlékeinket idézhetik fel: a nagymamákkal töltött nyarakat, a szabálytalan karácsonyestéket, az önálló élet első bizonytalan lépéseit, a hosszú vágyakozásokat és a rövid találkozásokat.A szerzővel ismerős terepen barangolhatunk, mégis minden más. A falu és város közötti kulturális váltások megélése, a helyekhez és helyzetekhez való visszatérés ambivalenciája most is ott van az írásokban, de mindent közelről látunk, így a történetek egyszerre komikusak és drámaiak.A Harminc év napsütés olyan, mint egy varázslatos kalendárium, benne a generációk közötti kommunikáció lehetőségei és lehetetlenségei, a velünk élő múlt kiismerhetetlen történetei.

Az Apám üzent Grecsó Krisztián eddigi legszemélyesebb könyve, miközben valódi fikció. Regényes nyomozás a családi múlt után, amely a személyes vallomás látszatát kelti. Mit jelent a kitörés a paraszti kultúrából? Milyen férfiszerepeket kínál fel a társadalom, amelyekből válogathatunk? Mennyire ura egy nő a saját sorsának? Hány generáció életét változtatja meg egy különös döntés? Az Apám üzent megrázó család- és identitásregény, apakönyv egy nemzedékről, amely nem találta a helyét a Kádár-korban, de még kevésbé a rendszerváltás után, és egy másik nemzedékről, amelynek ezzel az örökséggel számot kell vetnie.

Hogyan alakítják a történeteink azt, akik vagyunk? A Magamról többet versei erre a kérdésre keresik a választ, a magyar költészet nagy hagyományú számvetéseit – többek között Babits, Pilinszky, József Attila verseit – felidézve. Csakhogy a kötet tanulsága szerint soha nincs jó alkalom a számvetésre, a leltárakat mindig újra és újra el kell készíteni. Hogyan tudunk úrrá lenni az élettörténetünkön, ha sem a rossz, sem a jó életeseményekre voltaképpen nincsen ráhatásunk, ha a szerencse és a balszerencse egyaránt megjósolhatatlan? Grecsó Krisztián megrázó Balázsolás-ciklusa és felemelő apaság-versei az olvasót saját életének kérdéseivel is szembesítik. A Mellettem elférsz és a Vera szerzője ezzel a kötettel tizenkilenc év után tér vissza pályakezdő műfajához, a vershez.