Série
Více o knize
Nem tudom elzárni: nem egyszerűen bennem van, hanem magam vagyok a ragyogás. Tudom, mit szeretnél, cukorfalat. Gyere vissza, és megkaphatod. Száját közelítette Andiéhoz, nyelvével addig simogatva annak felső ajkát, amíg az köddé nem foszlott. A szeme azonban kitartott, s Rose tekintetébe kapcsolódott. Sabbatha hanti - danolta a kórus. Andi visszajött, kimeredő, fájdalmas szeme köré megképződött az arc, melyet aztán a test is követett. Rose egy pillanatig látta karcsontjait és az ő ujjait szorító ujjakéit, majd ismét rájuk nőtt a hús. Rose újból megcsókolta. Andi még kínjai között is reagált, Rose pedig a fiatalabb nő torkába lehelte saját lényegét. Kell nekem ez a nő. És ami kell nekem, azt meg is kapom. Andi újra lenullázódóban volt, de Rose érezte, hogy küzd ellene, és felülkerekedik. A tüdejébe szívott, jajongó életerőből táplálékot merített, ahelyett hogy megpróbálta volna eltaszítani. Szuflát gyűjtött - most először. A ragyogás folytatásában a gonosz ismét visszatér közénk. A kisfiú, aki annyi rémséget élt át a Panoráma Szállóban, immár felnőttként, miután kigyógyult alkoholbetegségéből, egy New Hampshire-i hospice-házban dolgozik ápolóként, ahol a betegek Álom doktornak kezdik szólítani. Dan Torrance különleges képessége felnőttkorában is fontos szerepet játszik, régóta kísértő szellemek és egy Abra nevű, még Danénál is erősebb ragyogással bíró kislány körül bonyolódik a lidérces, borzongató történet.
Nákup knihy
Álom doktor, Stephen King
- Jazyk
- Rok vydání
- 2019
- product-detail.submit-box.info.binding
- (pevná)
Doručení
Platební metody
Tady nám chybí tvá recenze.
- Titul
- Álom doktor
- Jazyk
- maďarsky
- Autoři
- Stephen King
- Vydavatel
- Európa
- Rok vydání
- 2019
- Vazba
- pevná
- Počet stran
- 576
- ISBN10
- 9635041322
- ISBN13
- 9789635041329
- Série
- Osvícení
- Štítky
- Beletrie, Detektivky & Thriller, Fantasy, Thrillery, Napětí, Horor, USA, Americká literatura, Nadpřirozené jevy, Série, Zfilmováno, Duchové a přízraky, Sekty a kulty, Alkoholismus, Nadpřirozené schopnosti, Telepatie
- První vydání
- 2013
- Původní název
- Doctor Sleep
- Hodnocení
- 4,1 z 5
- Anotace
- Nem tudom elzárni: nem egyszerűen bennem van, hanem magam vagyok a ragyogás. Tudom, mit szeretnél, cukorfalat. Gyere vissza, és megkaphatod. Száját közelítette Andiéhoz, nyelvével addig simogatva annak felső ajkát, amíg az köddé nem foszlott. A szeme azonban kitartott, s Rose tekintetébe kapcsolódott. Sabbatha hanti - danolta a kórus. Andi visszajött, kimeredő, fájdalmas szeme köré megképződött az arc, melyet aztán a test is követett. Rose egy pillanatig látta karcsontjait és az ő ujjait szorító ujjakéit, majd ismét rájuk nőtt a hús. Rose újból megcsókolta. Andi még kínjai között is reagált, Rose pedig a fiatalabb nő torkába lehelte saját lényegét. Kell nekem ez a nő. És ami kell nekem, azt meg is kapom. Andi újra lenullázódóban volt, de Rose érezte, hogy küzd ellene, és felülkerekedik. A tüdejébe szívott, jajongó életerőből táplálékot merített, ahelyett hogy megpróbálta volna eltaszítani. Szuflát gyűjtött - most először. A ragyogás folytatásában a gonosz ismét visszatér közénk. A kisfiú, aki annyi rémséget élt át a Panoráma Szállóban, immár felnőttként, miután kigyógyult alkoholbetegségéből, egy New Hampshire-i hospice-házban dolgozik ápolóként, ahol a betegek Álom doktornak kezdik szólítani. Dan Torrance különleges képessége felnőttkorában is fontos szerepet játszik, régóta kísértő szellemek és egy Abra nevű, még Danénál is erősebb ragyogással bíró kislány körül bonyolódik a lidérces, borzongató történet.


