Více o knize
Egyszer volt hol nem volt, élt egyszer három kislány, akiket a szórakozott, jószívű tudós kalandos útjai során örökbe fogadott és elvitt londoni otthonába. A gyerekek szeretetteljes légkörben, számtalan érdekes élmény révén jutnak el a világot jelentő deszkákig. A színház varázslatos világa mindhármuk számára mást jelent, egy azonban közös bennük: kivételes tehetségek, így bekerülnek a híres londoni művészeti akadémiára. Az 1930-as évek Angliájában játszódó klasszikus a szerző szerint „olyan tündérmese, amelynek van valóságalapja”, hiszen valahányszor a gyerekeknek problémáik adódnak, egy jótevő a segítségükre siet és megoldja a gondjukat. A ház, amelyben a három kedves kislány felnő, otthont ad számos érdekes embernek, s olyan, akár egy színes forgatag. A különös gonddal és szeretettel megírt, finom humorral és érzékenységgel átszőtt történet lapjain megelevenednek egy összetartó család mindennapjai, megismerhetjük örömeiket, gondjaikat, együtt sírunk és nevetünk velük. A lányok közben felcseperednek és fontos döntést kell hozniuk az életükről. Az írónő számtalan brit és nemzetközi irodalmi díj tulajdonosa, legsikeresebb és legismertebb műve a Balettcipők. 1983-ban Anglia királynője kitüntette, s a Brit Birodalmi Rend tisztje lett. Művei ott sorakoznak sok gyermek, s minden bizonnyal a szüleik könyvespolcán is, hiszen olyan történet ez, amely felnőtteknek és a kisebbeknek is egyaránt örömöt szerez.
Nákup knihy
Régi kedvencek: Balettcipők, Noel Streatfeild
- Jazyk
- Rok vydání
- 2015
- product-detail.submit-box.info.binding
- (pevná)
Doručení
Platební metody
Tady nám chybí tvá recenze.
- Titul
- Régi kedvencek: Balettcipők
- Jazyk
- maďarsky
- Autoři
- Noel Streatfeild
- Vydavatel
- Manó Könyvek
- Rok vydání
- 2015
- Vazba
- pevná
- Počet stran
- 240
- ISBN10
- 9634031250
- ISBN13
- 9789634031253
- Série
- Štítky
- Beletrie, Historické téma, Young Adult, Rodina, Klasika, Přátelství, Divadlo, Anglie, Velká Británie, Dívky, Londýn, Sestry, Tanec, Herectví, Chůva
- První vydání
- 1936
- Původní název
- Ballet Shoes
- Hodnocení
- 4,05 z 5
- Anotace
- Egyszer volt hol nem volt, élt egyszer három kislány, akiket a szórakozott, jószívű tudós kalandos útjai során örökbe fogadott és elvitt londoni otthonába. A gyerekek szeretetteljes légkörben, számtalan érdekes élmény révén jutnak el a világot jelentő deszkákig. A színház varázslatos világa mindhármuk számára mást jelent, egy azonban közös bennük: kivételes tehetségek, így bekerülnek a híres londoni művészeti akadémiára. Az 1930-as évek Angliájában játszódó klasszikus a szerző szerint „olyan tündérmese, amelynek van valóságalapja”, hiszen valahányszor a gyerekeknek problémáik adódnak, egy jótevő a segítségükre siet és megoldja a gondjukat. A ház, amelyben a három kedves kislány felnő, otthont ad számos érdekes embernek, s olyan, akár egy színes forgatag. A különös gonddal és szeretettel megírt, finom humorral és érzékenységgel átszőtt történet lapjain megelevenednek egy összetartó család mindennapjai, megismerhetjük örömeiket, gondjaikat, együtt sírunk és nevetünk velük. A lányok közben felcseperednek és fontos döntést kell hozniuk az életükről. Az írónő számtalan brit és nemzetközi irodalmi díj tulajdonosa, legsikeresebb és legismertebb műve a Balettcipők. 1983-ban Anglia királynője kitüntette, s a Brit Birodalmi Rend tisztje lett. Művei ott sorakoznak sok gyermek, s minden bizonnyal a szüleik könyvespolcán is, hiszen olyan történet ez, amely felnőtteknek és a kisebbeknek is egyaránt örömöt szerez.


