Knihobot

Více o knize

A ​kötet történeteiben ismert mesék újraírt változatait alkották meg a szerzők olyan hősökkel, akik valamilyen stigmatizált vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak. Kilenc jól ismert szerző és nyolc új alkotó meséje került a gyűjteménybe, melyben többek között meleg, leszbikus, transznemű, roma, örökbe fogadott, hallássérült és idős hősökkel találkozhatunk. A tizenhét kortárs szerző friss meseátiratai azokat is megszólítják, akik nehezebben találják a helyüket a világban. Megerősítenek abban, hogy bár nem vagyunk egyformák és különböző utakat járunk be, de ha megérkezünk, a kapu mindannyiunk előtt nyitva áll. „Az ember varázslatos isteni kreatúra, a szivárvány színeinek sokféleségével és a szabadság felelősségével megajándékozva. A legfőbb feladatunk, hogy megtanuljuk elfogadni egymást. Nem lehet elég korán kezdeni a gyakorlását. Erre valók a mesék, gyerekeknek és felnőtteknek.” (Bódis Kriszta, író, pszichológus, dokumentumfilmes) „Ennek a mesekönyvnek minden gyerekszobában ott van a helye, ahol fontos a világ sokszínűségének megértése, ahol a gyerekek körül nincsenek tabuk, s ahova a szülők úgy lépnek be, hogy tudják, a gyerekükön keresztül nemcsak a jövőt formálhatják, hanem a jelent is.” (Gyurkó Szilvia, gyermekjogi szakértő)

Nákup knihy

Meseország mindenkié, Boldizsár M. Nagy, Lilla Bölecz, Rita Molnár Krisztina, Lakatos István, Eszter Gangl

Jazyk
Rok vydání
2020
Vazba
(pevná)
Jakmile se objeví, pošleme e-mail.

Doručení

Platební metody

4,3
Velmi dobrá
16 Hodnocení

Tady nám chybí tvá recenze.

Titul
Meseország mindenkié
Jazyk
maďarsky
Rok vydání
2020
Vazba
pevná
Počet stran
179
ISBN10
6150089282
ISBN13
9786150089287
Série
První vydání
2020
Původní název
Meseország mindenkié
Hodnocení
4,3 z 5
Anotace