Moldova György Pořadí knih (chronologicky)

Moldova György: Nagy októberi összefogás című politikai szatírájában az ellenzéki pártokról vitriolba mártott tollal, bő humorral fest tablót. A választások közeledtével egyre jobban érdekli az embereket, hogy milyenek azok a pártok, amelyekre szavazhatnak. A Nagy októberi összefogás című szatíra várhatóan ugyanúgy érdekli az embereket, mint a Mi I.Viktor.

Moldova ​Györgyöt Miskolc város vezetése kérte fel, a városról egy riportkönyv megírására.Moldova a könyvében az ipari üzemek bezárásáról, az egyre nagyobb munkanélküliségről, az Avas lakótelep elcigányosodásáról, a magyar-cigány ellentétek erősödéséről, a készülődő társadalmi, politikai viharról ír a riportkönyvében. A város vezetése a könyvben leírtakkal nem értett egyet, ezért az Íróval a szerződést felbontotta.A szerződésbontás indoka a megbízó szerint, hogy a könyv nem felel meg a szerződésben rögzített célnak, vagyis, hogy alkalmas legyen városmarketing céljára Az Író leadta a kéziratot, amit azután többen – közöttük városvezetők – elolvastak. Egyöntetű véleményük alapján az író negligálja Miskolc kulturális értékeit, erőfeszítéseit, azt hangsúlyozza, ami tönkrement, ami a rossz.Moldova György szerint ő a könyvben rengeteg pozitívumot leír, rengeteg pozitív személy szerepel benne, meggyőződése, hogy teljes mértékben megfelel annak, hogy Miskolcot ismertté tegye. Döntsék el Önök, kinek van igaza!

1975-ben jelent meg A Szent Imre-induló. Főhőse a regény cselekményének idején tizenkét esztendős volt. A zsidó kisfiú túlélte ugyan a háborút, de lelki sebzettsége szinte gyógyíthatatlannak tűnt.Moldova György továbbírta Kőhidai Miklós történetét, hat esztendő múlva vehette kézbe az olvasó az Elhúzódó szüzesség c. regényt, amelyekben a kisfiú immár felnőtté vált. Ám az átlépés az ifjúkorba újabb terheket ró a félszeg, magát mindenhol idegennek érző fiatalemberre: zsidótudata elkülönülést, beilleszkedési vágya pedig asszimilációt kívánna.Magánpokoljárása korántsem ér véget azzal, hogy kikerül megszokott környezetéből, behívják katonának. A történelmi idő - az ötvenes évek - a kiegyensúlyozott emberek közérzetét is kikezdi, hát még az olyan, helyét, önmagát kereső emberét, mint Kőhidai Miklós. A trilógiává formálódott mű harmadik kötetében, Az utolsó határban újabb megpróbáltatások várják, a hadseregben életveszélybe kerül, majd leszerelése után a civilek társadalma látszik kivetni magából. Egyetlen megoldás kínálkozik számára: eltépni minden szálat, ami korábbi életéhez köti.

Szatírák, történetekNem, nem, kedves olvasó, az Abortusz-szigetek nem a Kanári-szigetek mellett található, nem afféle kellemes üdülőhely, idegenforgalma minimális, azon egyszerű oknál fogva, mert nem található a térképen. Ámbár mégis létezik, hogy hol?… ez egyelőre maradjon az író és a kiadó közös titka, hisz egy fülszövegtől mégsem várható el, hogy bedekkerként viselkedjék. Mindazonáltal az Abortusz-szigetek beutazható, miként Liliput vagy Kazohinia. S hogy kik lakják, megtudhatjuk az első hazai, hamisíthatatlan gulliveriádából, ami, mondanunk sem kell, tősgyökeres szatíra á la Moldova, telve kíméletlen iróniával, gyilkos humorral. A címadó szatírán kívül, amely kisregény méretű, még számos történetet, anekdotát tartalmaz a kötet, megannyi szórakoztatva elgondolkodtató írást, a Kossuth-díjas írótól megszokott élvezetes, színes stílusban.

riport a rendőrökrőlAz író így vall legújabb könyvéről: „Régóta csodálkozom azon, hogy egy egész ország arra büszke, hogy okosabb, mint a saját rendőrei. Éreztem, hogy az igazság közelről bizonyára másképpen fest, de sokáig nem törődtem ezzel az előítélettel. Mikor azonban tapasztalnom kellett, hogy a bűnözés – különösen az erőszakos bűncselekmények – egyre inkább ostromolja Budapest, sőt Magyarország közbiztonságát, úgy gondoltam, meg kell ismertetnek az olvasókkal a rendőrség munkáját és embereit. Ehhez persze előbb nekem magamnak kellett megismernek őket, másfél évet szántam rá. Budapest nyolcadik kerületétől Zala és Borsod megyéig bejártam a fontosabbnak gondolt területeket, beszéltem járőrökkel, nyomozókkal, vizsgálókkal, katonai ügyészekkel, sok száz emberrel. Azt hiszem, hogy ez a riport mind szándékában, mind terjedelmében eddig a legfontosabb valóságfeltáró vállalkozásom.”