Negyven prédikátor

Více o knize

„Én Magyarországot előbb rabjává teszem, aztán koldussá, végre katolikussá” – mondotta volna Kolonich Lipót bíboros, aki a bécsi kamara elnökeként és államminiszterként cselekedett is e szellemben. Az országot súlyos adókkal terhelte, mint meghódított tartományt kezelte, és a protestáns egyházakra, a XVII. század közepén a lakosság túlnyomó többsége által követett vallásra, haraggal támadt. 1673-74-ben számos evangélikus és református prédikátort idézett be Pozsonyba, ahol hazug vádak és hamis tanúvallomások alapján elítélte őket hűtlenség, vallásgyalázás és felségárulás bűnében, hogy halálos ítélettel kényszerítse őket hittagadásra. Sokan a halálfélelem és a kegyetlen bánásmód miatt behódoltak; voltak, akik konvertáltak vagy lemondtak papi hivatalukról, mások önként száműzetésbe mentek. Akadtak azonban olyanok is, akiket sem a bitó, sem a gályapad nem tántorított el. Az ő történetüket meséli el a regény, a helytállókét, akiknek hite és kitartása megmutatja, hogy a helytállás a prédikátorok természetes magatartása. A regény egy nehéz kor lelkét idézi meg, keservesen szép emberi sorsokat, vívódó lelkeket, a helytállás diadalát és a csalódás mélységeit, mindezt régmúlt krónikák hangján, mégis könnyedén, szépen és igazul.