Abigél

Více o knize

Az Abigél úgy készült, hogy valójában nem is készült, csupán elmeséltem azoknak, akik átélték, és azoknak, akik nem, milyen az, amikor az emberiség elveszíti józan eszét, és ránk tör a háború. Nem szeretem a fényképeket, számomra a szó és az ábrázolás a lényeg. A történetben a Matula intézet és lakói mellett szerepel, aki fiatalon élt a vaskos falak között, rémülten figyelve, hogy a háború vihara bármikor betörhet. Neveltetésem, amely egy külföldi intézetben közel befejeződött, a regény ábrázolt éveiben kapta meg a végbizonyítványt. 1945-ben az ifjú tanárnő, aki Budapestre indult az új, demokratikus Magyarország felépítésére, pontosan tudta, mit akar és mit nem, és milyen az a haza, ahol minden polgár boldogan élvezi a békét, miután meggyászolta halottait. Nem Zsuzsanna vagyok, nem Gina, nem is Torma Gedeon. Az olvasónak máshol kell keresnie: az emberiségért való rettegésben, abban a tényben, hogy amikor az emberiség megőrül, mindenkinek aktivizálnia kell legjobb mivoltát a túlélés érdekében. A világ védelme és reménye vagyok ebben a regényben, hogy soha többé senkinek ne kelljen félnie, ha ártatlan.