Günter K. Koschorrek minden keze ügyébe kerülő papírfecnit eltett, és azokra írta titokban naplóját. Mivel a naplóírás szigorúan tiltott volt, az oldalakat vastag télikabátjának a bélésébe varrva őrizte, majd a ritka szabadságok alatti hazautazásakor adta oda édesanyjának megőrzésre. A naplónak nyoma veszett, csak akkor került elő – és született meg a Vérvörös hó –, amikor negyven évvel később Amerikában találkozott a lányával. A szerző lelkes újoncként vett részt az alapkiképzésen és nyilvánvaló izgatottsággal került sor első találkozására az ellenséggel az orosz sztyeppén. Leírásában életre kell egysége tagjainak küzdelme a becstelenséggel és a halállal a Sztálingrád utcáin folytatott öldöklő harc zűrzavarában. A Romániában és Olaszországban töltött – a keleti front poklához viszonyítva felüdítő időszakot – kimondottan kedvelte. A könyv emléket kíván állítani mindannak a sok millió embernek, akik a front mindkét oldalán életüket áldozták a harcokban, és öt évtized távlatából felelősséget vállalva tiszteleg az áldozatok előtt. Günter K. Koschorrek a világháborúban a német 24. páncéloshadosztály 21. páncélgránátos-ezredének 1. svadronjában harcolt nehézgéppuska-kezelőként a keleti fronton. Jelenleg Németországban él, nyugdíjba vonulásáig egy kereskedelmi cég ügyvezetőjeként dolgozott.
Günter K. Koschorrek Pořadí knih (chronologicky)
Čtenáři se dostává do rukou deník obyčejného vojáka wehrmachtu, který narukoval na podzim 1942 ve svých 19 letech do armády a byl nasazen na východní frontě. Popisuje své zážitky z bojů, ale také každodenní život vojáků. Dostal se až ke Stalingradu, kde se jen těsně vyhnul obklíčení a potom s wehrmachtem ustupoval zpátky na západ. Na krátkou dobu byl nasazen ve Francii a v Itálii, ale potom se znovu vrací na východní frontu. Autor popisuje celou řadu dramatických bojových situací, z nichž se mu často jenom díky štěstí podařilo vyváznout živý. Jeho vyprávění je velice civilní a věcné a nepokouší se ze svých zážitků dělat hrdinské činy. Z knihy není patrná žádná nacionalistická ideologie, spíše naopak - je zřejmé, že většina vojáků wehrmachtu nebojovala za vlast nebo za nacistické dobyvačné cíle, ale pouze proto, aby oni sami a jejich nejbližší kamarádi přežili.